festménygyüjtő

Mindig is gyűjtött. Gyerekkorában a padlásokat járta és azt gyűjtötte, amit ott talált.
"Képeket mindig szerettem volna gyűjteni, csak nem volt rá pénzem" Aztán, amikor már megengedhette magának, elkezdett festményeket vásárolni a 20. század első évtizedeiből.
A kortársak felé az utóbbi másfél évben fordult.
"Mindig jártam kortárs kiállításokra, mindig tetszett is, de valahogy nem mertem belevágni." A tavalyi év azonban nagy változásokat hozott az életében, amelyek együtt jártak lakásának átalakításával és a meglévő gyűjtemény jelentős részének "beáldozásával". Először egy Vojnits Erzsébet képet vett, aztán megismerkedett a Vojnits-Szüts festőházaspárral.
"Ebben az egészben nagyon benne van, hogy a barátomnak tekintem ezeket az embereket. Kazót (El Kazovszkij) már régóta ismertem és nagyon szerettem, aztán egy barátom elvitt Buktához? Ennek az egésznek nagyon fontos részét képezi, hogy személyesen ismerem őket."
Alföldi gyűjtői attitűdjétől távol állnak az elméletek, a rendszerek, a kitaláltság. 
Nem tudatosan vásárol, hanem érzelemből. Koncepciója nincs, ennek ellenére az eklektikus gyűjtemény darabjait mégis összeköti valami. Tóth Menyhért, Gedő Ilka, Bukta Imre, El Kazovszkij és a többiek alkotásai harmonikus egységbe olvadnak a falakon.
Klasszikus ízlésű embernek vallja magát. A kortárs képek közt nincs non-figuratív alkotás. "Az emberi közegek, emberi terek érdekelnek. A legbelülről jövő, zsigeri élmény fontos nekem itt és a munkámban is". Nem szereti a transzformált művészetet, ugyanakkor vágyik egy Haraszty Édeske szoborra, "mert a konstruktivista szerkezet ellenére az ő kinetikus alkotásaiban benne van a végtelen ösztönösség, a játék, a bukfenc, a humor." Gyakran megkérdezik tőle, miért épp Kazot, vagy Gaál Józsefet gyűjti, miért veszi körül magát ezekkel a ?nyomasztó? alkotásokkal.  "Azt szoktam mondani, hogy ezek a képek szembesítenek a bennem lévő - sajnos - nem jó dolgokkal. Azzal, hogy kiakasztom őket ide a falra, és nézegetem őket, úgy érzem, elveszik, kikerül belőlem a fájdalomnak, szorongásnak, sötét gondolatoknak a misztikuma. A képekre nézve látom, hogy hozzám hasonlóan mások is küzdenek a démonaikkal és ettől megkönnyebbülök." Az önmagával bátran szembenéző Scheiber Hugó önarcképei is ezért illeszkednek a gyűjteménybe.
Alföldi úgy tartja, hogy a gyűjtés egyike a "legborzasztóbb" szenvedélyeknek.  
"Állandóan azon jár az ember esze, mit, hogyan és kitől lehetne megszerezni, elcserélni."