Festménygyűjtő

Amennyiben Fesménygyűjtőként szeretne szerepelni, ide kattintva jelentkezhet és feltöltöltjük életrajzat.

Ledényi Attila

festménygyüjtő

Tíz évvel ezelőtt, amikor valaki hálája jeléül egy festményt ajándékozott Ledényi Attilának, a későbbi gyűjtő még nem gondolta, hogy az ügynek komoly folytatása lesz. Bár nagyon izgatott volt, hogy hova kerüljön a kép, melyik falon lenne a legméltóbb helyen: "Éreztem, hogy a birtokomba került műalkotás más, mint a többi tárgy, ami körülvesz." A gyűjtési kedv akkor támadt fel benne igazán, amikor a cégével kiállításokat és vernisszázsokat kezdett szervezni, és ezek során egyre több kortárs művésszel és munkáikkal ismerkedett meg. Rájött, hogy a műalkotások birtoklása olyan számára, mint a zenehallgatás: lehetőség, hogy bevigye otthonába a szépséget.

Ledényi kortárs magyar alkotók műveit gyűjti. Kifejezett koncepciója nincs, azt leszámítva, hogy érzelmi viszonya harmonikus és stabil legyen a képeivel. "Azokat a festményeket gyűjtöm, amelyekről amikor először találkoztam velük, úgy éreztem, én magam is szívesen megfestettem volna őket" " mondja. A kollekciójában szereplő mintegy félszáz művész közül manapság Bernát András, efZámbó István, Fehér László, Hencze Tamás, Szurcsik József, Szűcs Attila munkái állnak hozzá a legközelebb. Az amúgy a klasszikus antik kultúrához, annak stílus- és ízlésvilágához is vonzódó gyűjtő a képzőművészetben kevésbé lelkesedik a régebbi korokért, a túlzott szabályozottság nem vonzza. Véleménye szerint a művészi alkotás egyik legnagyobb szépsége éppen az, hogy nem egzakt. Érdeklődése elsősorban a 19. század vége és a 20. század képzőművészetére, gyűjtői figyelme pedig az elmúlt két évtizedben született alkotásokra koncentrálódik. Nem tartja különlegesnek, hogy gyűjt, szerinte a hétköznapi létnek is része kell legyen a művészet: "New Yorkban egy vasútállomáson Mozart szólt éjszaka a hangszóróból. Vajon mi akadálya annak, hogy a Nyugatiban is az szóljon""

Ledényi úgy véli, a művészet közvetítéséért és a kulturális nevelésért felelős intézményrendszer katasztrofális állapotban van Magyarországon, amiért pusztán az előző " amúgy valóban romboló hatású " rendszert okolni ma már lustaságra, alkalmatlanságra, a felelősség hárítására utal. Kevés kivétellel minősíthetetlenül működik azon intézmények legtöbbje, amelyeknek a publikumot kellene összehozniuk a művészettel. "Az indokuk gyakran az, hogy a popularizálódás devalválja a művészetet. Szerintem viszont éppen az a társadalom működik normálisan, ahol a művészet vagy valamely művész populárissá tud válni."