Festménygyűjtő

Amennyiben Fesménygyűjtőként szeretne szerepelni, ide kattintva jelentkezhet és feltöltöltjük életrajzat.

Hernádi Miklós

festménygyüjtő

Hernádi Miklós "jó időben", a 80-as években kezdett műtárgyakat vásárolni, amikor még a gyűjtők zömét az "értelmiségiek", orvosok, ügyvédek, tanárok tették ki, és inkább a szenvedélyről, a művészet szeretetéről, és kevésbé az üzletről szólt a műgyűjtés. Mentorának Vermes Istvánt tartja, de jó kapcsolatot ápolt Deák Dénessel.

Szociológusként foglalkoztatta a kádári konszolidáció hatása a művészetre, és meglátta, hogy a 60-as években már létrejöhettek olyan művészeti produktumok, melyek bizonyos kereteken belül (vagy kívül) tágíthatták az aktuális esztétikai és kultúrpolitikai kritériumrendszert. Modern, izgalmas, nyugati mércével is mérhető alkotások születtek az Iparterv-csoport és a Zuglói-kör alkotóitól. Kezdettől fogva arra törekedett, hogy minél több olyan művet szerezzen, melyek a művészi kvalitás mellett egyszersmind dokumentáris értékkel is rendelkeznek: reprezentálják a 60-as évek rendszerkritikai töltetű progresszív művészetét. Az avantgárd óta nem volt ilyen közel a hazai képzőművészet az európai színvonalhoz, Nádler István, Konok Tamás, Hencze Tamás, Bak Imre, Keserü Ilona a megszüntetett Európai Iskola újító törekvéseit igyekeztek folytatni.

Bár a gyűjtemény az elmúlt két évtizedben jött létre, Hernádi érdeklődése elsősorban a ma is alkotó (vagy a közelmúltban elhunyt) művészek korábbi művei felé fordult, még akkor is, ha ezeket mások elavultnak, túlhaladottnak tekintették. Mivel az említett művészek munkája akkoriban anyagi nehézségekbe ütközött, képeik már csak ritkaságuknál fogva is kiemelten értékesek a mai műgyűjteményekben. Mennyiségét tekintve is jelentős Hencze Tamás és a korán elhunyt Frey Krisztián anyaga, a következő generációból pedig Fehér László teljes eddigi életműve követhető nyomon a kollekcióban, a korai fotórealizmustól (Részletek a brigádnaplóból, Kirándulók) a közelmúltig.

A közönség 2005 márciusától három hónapon át láthatta a gyűjtemény 74 darabos "kivonatát" a Kassák Múzeumban, ahol három teremben három tematikus egységben jelent meg a kollekció: a festői munkák (Csernus Tibortól Méhes Lászlóig), az "írásos" művek (Frey, Lakner, Tót, Misch Ádám, Barabás Márton) és a konstruktív törekvések (Hencze, Maurer Dóra, Matzon Ákos, Swierkiewicz Róbert, Vásárhelyi Antal).

Hernádi elsősorban a művészektől vásárol, gyűjteményét az elmúlt egy-két évben főleg szobrokkal, kisplasztikákkal egészítette ki.