Festménygyűjtő

Amennyiben Fesménygyűjtőként szeretne szerepelni, ide kattintva jelentkezhet és feltöltöltjük életrajzat.

Füst Milán

festménygyűjtő, író

A birtoklás csökkenti egy tárgy értékét - idézi a bölcsességet Füst Milán a Látomás és indulat a művészetben című könyvében. A műtárgyak birtoklása okozta öröm alól azonban  ő sem vonta ki magát. Aligha lehet szigorú értelemben műgyűjtőnek nevezni, de komoly kollekciót állított össze. Ennek egy részéből 1992-ben, a Tavaszi Fesztivál keretében tárlatot rendezett a Petőfi Irodalmi Múzeum (Dévényi Iván pontosan harminc évvel korábban írt rövid jellemzést az akkor már elhunyt Füst gyűjteményéről a Műgyűjtő hasábjain), illetve számos mű letét formájában ma is látható a Magyar Tudományos Akadémia Képtárában.
A gyűjtemény klasszikus részéhez XVI-XVIII. századi festmények tartoznak. Az író, elsősorban ékszerész és aranyműves felesége anyagi lehetőségeinek köszönhetően, számos külföldi múzeumba és műemlékhez elzarándokolt. Érdeklődésének e szeletét jelenítik meg ezek a velencei, genovai és más - zömmel ismeretlen - festők művei. Személyes volt Füst kötődése saját korának hazai művészetéhez is. Az idősebb művészgenerációból a New York kávéházban ismerte meg >> Rippl-Rónai Józsefet, akitől például Füst felesége, Helfer Erzsébet arcképét őrzi a gyűjtemény. Ugyanitt találkozhatott >> Gulácsy Lajossal, akitől egy filozofikus és egyszerre groteszk festményt (Cogito ergo sum vagy A falu bolondja) szerzett meg Füst.
Füst számos más művészt is megismert (Vaszary Jánostól Réti Istvánig), a Nyolcak művészeivel szoros barátságba került. Erről például >> Tihanyi Lajos expresszív olajképe tanúskodik (1912). Kiemelt művésze és barátja >> Berény Róbert lett, akivel közös érdeklődésük az irodalomtól a zenén át a pszichoanalízisig terjedt. Berény számos képe - például a zeneszerző Weiner Leó, a szociológus Varró István és maga Füst nagyalakú portréja - egyszerre kitűnő személyiségrajz a magyar értelmiség vezető alakjairól, és bizonyság a franciás piktúra terjedésére a korai magyar avantgárd körében. >> Bokros Birman Dezső, >> Kmetty János és >> Bernáth Aurél azok közé tartozik, akikkel az első világháború után lett szorosabb Füst kapcsolata. Számos grafika őrzi ennek emlékét, az említetteken túl >> Uitz Bélától ugyanúgy, mint >> Szobotka Imrétől. A neoklasszikus irányzat hatásáról >> Patkó Károly, >> Tarjáni Simkovics Jenő és mások grafikái tanúskodnak.
Füst kisregénye, az Advent (1921) >> Derkovits Gyula metszeteivel jelent meg. Életében kevéssé elismert alkotó volt >> Nagy Balogh János, akitől az író kitűnő olajképet vásárolt. Az erotika mint téma a művészetben és a tudományban ekkoriban vetette le a polgári prüdériát, ezen érdeklődést jelzi Füst válogatásában számos ilyen ihletésű grafika (például >> Kádár Béla). A kisplasztikát képviselték >> Ferenczy Béni művei. Füst sok litográfiát szerzett meg, elsősorban XIX. századi portrékat.
(Részlet Ébli Gábor: Magyar műgyűjtemények című, 2006-ban az Enciklopédia Kiadónál megjelent kötetéből)