Festménygyűjtő

Amennyiben Fesménygyűjtőként szeretne szerepelni, ide kattintva jelentkezhet és feltöltöltjük életrajzat.

Cseh-Szombathy László

festménygyűjtő
Pápa, 1894. márc. 24. - Budapest, 1968. jan. 11.

A 20-as évek végén a Gresham-körben megismert Oltványi-Ártinger Imre, ill. Fruchter Lajos hatására kezdte megalapozni gyűjteményét. Elsősorban Egry József képeit vásárolta és gyűjtötte. Egryvel jó barátságot kötött, özvegyét is támogatta. Kmetty, Rudnay, Bernáth, Szobotka képein kívül néhány Andrássy Kurta János-szobormű is megtalálható gyűjteményében, továbbá Mészáros László márványportréja fiáról, ifj. Mészáros Lászlóról. 1945. jún.-1947. szept. között a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára volt. 1925-50-ben a budapesti Bethesda kórház, majd 1950-63 között a Csengery utcai kórház főorvosaként tevékenykedett.
Irodalom: RABINOVSZKY M.: Két modern magángyűjtemény, MMűv, 1934; BAKI M.: Emlékezés ~ műgyűjtőre, MV, 1968/8.
(Szatmári Gizella) 

Cseh-Szombathy László: Egry és apám a természetet figyelték 
Az 1951-ben elhunyt Egry József egyike volt az 1948-ban alapított Kossuth-díj első kitüntetettjeinek, ám művészete csak 1956 után, fokozatosan kapott elismerést. Képei szerepeltek az 1957-es brüsszeli világkiállításon, majd kisebb hazai bemutatókon. 1971-ben volt emlékkiállítása a Magyar Nemzeti Galériában, 1973-ban nyílt meg badacsonyi emlékmúzeuma. Műveinek közgyűjteményekbe kerülése kezdetektől felemásan alakult. A Szépművészeti Múzeum 1926-ban - a modern művészet iránt fogékony Petrovics Elek igazgatósága alatt - vette első Egry-képét. Oltványi Imre gyűjtő 1929-ben ajándékozta Egry Önarckép napsütésben című művét a múzeumnak. A Fővárosi Képtár - a modern művészet iránt szintén elkötelezett Kopp Jenő szakmai irányítása alatt - már 1931-ben megvette az előző évben elkészült Isola bella című képet. Mind a múzeum, mind a képtár további Egry-műveket szerzeményezett 1934-1941 között. A képanyag módszeres muzeológusi felkutatása azonban csak jóval a második világháború után, 1963-tól, zömmel Szíj Béla művészettörténésznek köszönhetően indult meg. A harmincas évek elejétől Egry művészete viszont folyamatos támogatásra talált néhány magángyűjtőnél. Közülük is kiemelkedett Cseh-Szombathy László, a művész orvosa, akinek gyűjteményéről Rabinovszky Máriusz írt beszámolót a Magyar Művészet hasábjain 1934-ben. Cseh-Szombathy doktor szinte kizárólag Egry műveit gyűjtötte. Mintegy negyven darabos anyaga egyben átvészelte a világháborút; számos mű azóta más gyűjtemények dísze lett. A gyűjtemény történetéről a gyűjtő fiával, Cseh-Szombathy László szociológus akadémikussal beszélgettünk 2001-ben.  Hogyan kezdődött az Egry-képek gyűjtése a családban? Apám nem volt műgyűjtő, modern művészettel keveset törődött. A Keszthelyi csónakkikötő volt az első Egry-kép, amely megragadta, s ezt vette meg. Azután 1928-ban diagnosztizált tuberkulózist Egrynél; ekkortól lett nála Egry rendszeres páciens. A harmincas évektől fogva rendszeresen vásárolt Egrytől, illetve a művész képeiből Tamás Henrik galériájában. A művek másik része honoráriumként került hozzá. Ennek az eredete Egry itáliai útja volt. A tüdőbaj elleni javaslat ugyanis utazás volt Dél-Olaszországba, amelynek költségeit apám és három jelentős gyűjtő - Oltványi Imre, Fruchter Lajos és Szilágyi Sándor - együtt állta. Ekkor állapodtak meg, hogy Egry később majd képekkel törleszt. A gyűjtők között személyes kapcsolat is volt?  Oltványi és apám jó barátok voltak már az egyetemi időktől. Egryvel együtt még Szabó Lőrinc Tücsökzenéjében is szerepelnek. Oltványi hadifogságból tért haza az első világháború után, apám pedig ekkor költözött fel szülővárosából, Pápáról. Riedl Frigyes szemináriumára jártak együtt, s apám ezen a társaságon keresztül került kapcsolatba a művészvilággal is. Oltványi elengedhetetlen kapocs volt a modern művészeti szemlélethez: apám egyébként kifejezetten klasszikus látásmódot hozott magával a hagyományos iskolai rajztanításból. Oltványi eközben a Gresham-kör elsőszámú gyűjtője lett; később múzeumot alapított Baján. A második világháború után rövid ideig még pénzügyminiszter, a Nemzeti Múzeum, majd a Szépművészeti Múzeum főigazgatója is lett. Már 1949-ben félreállította a hatalom, de családunknak mindvégig közeli barátja maradt. Fruchter és Szilágyi, akiknek szintén elsőrangú gyűjteménye volt a Gresham-kör festőitől, inkább csak jó ismerősök voltak. Milyen Egry-művek kerültek a családhoz?  Apám soha nem tekintett úgy a képekre mint egységes gyűjteményre, ám az anyag Egry művészetének teljes ívét követte. Később más gyűjtőknél is komoly Egry-anyag alakult ki, például Radnai Bélánál, az úgynevezett ’fehér Balaton-képekből’. De Radnai csak 1934 után kezdett el gyűjteni, s így anyaga kevésbé volt átfogó. Apám viszont már a kezdeti években is Egry több korszakának műveiből választott. Ilyen volt az Önarckép 1907-ből, egy korai mű; vagy a Fadöntők 1914-ből, amely még egyfajta Van Gogh-hatást mutat. Egy nyilvánvalóan szimbolista ihletésű Krisztus-kép szintén az első világháború előttről származott. Egry művészete az első világháború után irányt váltott.  Ezt az átmenetet tükrözte például egy Balaton-kép 1922-ből. A még határozott cézanne-i szerkezetet követő műből jól látható volt, hogy Egry csak fokozatosan, ezt követően talált rá a fény megjelenítésének összetéveszthetetlen, rá annyira jellemző módjára. Az ide vezető, gyakran emlegetett, 1919-1920 körüli váltást mi nem éreztük törésnek sem Egryvel akkoriban beszélgetve, sem utólag. Inkább Egry személyiségével összhangban lévő, természetes fejlődés volt az ő művészi útja a fény problematikája felé. Ami konkrétan a baloldalian értelmezhető korábbi műveit illeti - ezek mögött inkább szimbolista eredetet, semmint tételes politikai programot vagy avantgárd művészi beállítódást éreztem. Egry egyszerűen nem tekintett úgy a munkáira, mint társadalmi hatással bíró ’művészet’-re. S így persze könnyebben is alkalmazkodott az 1920 utáni viszonyokhoz. Ösztönösen festett; az alkotás elemi, reflektálatlan öröme vitte előre. Nem volt intellektuális alkat. Különleges darab volt a Tőzegégés, egy 1921-es kép.  Ez a papírra készült olajpasztell volt apám anyagában az egyedüli kép, amely árverésről, egy úgynevezett vagyonmentő aukcióról származott. Egry meg is rótta érte apámat, hogy miért nem tőle veszi a képeit. Az 1971-es emlékkiállításra készülve, Szíj Béla - a Nemzeti Galéria művészettörténésze, aki különösen sokat tett Egry elismertetéséért - kulcsdarabnak tartotta a művet, mondván, az égő tőzeg felszálló füstjének ilyen ábrázolása alátámasztja Egry művészetének spirituális értelmezését. Ám kiderült, hogy a füst egy része inkább csak a képre rakódott piszok, amelyet restaurátorok el is távolítottak. Ettől a kép még remekmű; sőt a transzcendencia-elképzelés is megállja a helyét néhány Egry-mű elemzésében. Több kép származott a későbbi húszas évekből is.  Közvetlenül az első világháború után készülhetett a két jól ismert, kifinomult grafika, a Négyökrös szántó és az Ülő paraszt a napban. Az utóbbinak külön értéket adott, ahogy Egry a szén, illetve a tus feketéjét és a papír fehérjét elegyítve ábrázolja a szétáradó fényt. A skála az ülő alak által vetett árnyék tömör feketéjétől, a nap körül - a fény vakító erejét jelző módon - szabadon hagyott papír fehérjéig terjedt. Később készült a Halászcsónak, a Csónakkikötő, majd a korszak főműve, a Párás fények. Ilyen nagyalakú, szépen kidolgozott munka talán csak az 1944-es Aranykapu volt még. Apám nagyon szerette a Párás fényeket, s az ilyen típusú képek auráját. Nemcsak otthon volt fő helyen a kép, hanem amikor a második világháború után kisgazda képviselő, s egy rövid időre, a hatalom fordulatáig népjóléti államtitkár lett, a hivatali szobájában is egy hasonlóan nagyalakú Szőnyi-kép függött. A harmincas évek Egry-képei közül melyek emlékezetesek?  A Kondás egyfajta kiérlelt zárókőnek tűnt 1934-ben. Ugyanabban az évben készült el az Ajtó mögött, amely kompozíciójában már más irányba mutatott. Itt a figura már erősen feloldódott. Az ajtó, az asztal és az alak hármasa eltért egy ábrázoló típusú térbeli szerkezettől. Hosszú időbe tellett, mire megbarátkoztunk a képpel. Egryről az a benyomásunk élt, hogy számára a festés elsősorban zavartalan élvezet, s nem intellektuális kihívás. Befogadóként is így viszonyultunk a műveihez. Sem Egry, sem apám nem volt művészlélek. Kettejüket a természethez való kötődés tartotta össze. Egry kifejezetten egyszerű, pórias ember volt; leginkább a halászok társaságát kedvelte. Apám, a maga módján, szintén nem volt értelmiségi típus, ahogy azt a művészek között Bernáth Aurél, vagy a gyűjtők között Oltványi és Fruchter megtestesítették. Ugyanakkor anyám is orvos volt, ahogy Bernáth felesége is; s így remek beszélgetések voltak nálunk a Gresham-kör művészeivel és gyűjtőivel. Egy idő után ezekbe a feleségemmel mi is bekapcsolódtunk. Éppen az ő hatására kezdtem magam is megérteni és szeretni az Ajtó mögöttet. Ebből a korszakból származott két másik, központi jelentőségű kép is.  A Taormina és a Pompei Egry olaszországi útján készült 1930-ban. Világosan látszik, hogy Egryt nem a táj mint téma érdekelte, hanem egy adott látvány, egy érzékelési és festészeti helyzet. Ugyanez áll a Balaton-képekre is. Nem a tó foglalkoztatta. A motívum alkalom volt, hogy képeiben maga teremthesse meg a táj és a fény önálló vizuális élményét. Ezért maradt a Balatonnál is az északi parton; nem akart ő látványos naplementéket festeni a déli oldalról. Milyen későbbi művek kaptak jelentőséget?  Készült apámról egy karakteres portré, amelyhez vázlat is fennmaradt, mutatva, hogy Egryt mennyire foglalkoztatta az orvos, barát és támogató személyiségének megragadása. A kép, feszült vonalaival, néhol szinte eltúlzott vonásaival, apám impulzivitásának visszaadására törekedett. Érdekes volt összevetni azzal a sokkal idealizálóbb szoborportréval, amelyet apámról Pátzay Pál készített. Az igazán jelentős munka az Alagút című kép volt. Ez nem tűrt meg más képet maga mellett. Mint családi fényképeken látszik, lakásunk falain tapétaszerű sűrűséggel voltak kitéve a képek.