Festménygyűjtő

Amennyiben Fesménygyűjtőként szeretne szerepelni, ide kattintva jelentkezhet és feltöltöltjük életrajzat.

Balogh Péter

festménygyűjtő

Balogh Péter közvetlen környezete valóban igazolja állítását, miszerint rendkívüli vonzalommal nyúl mindenhez, ami zene, technika vagy a kettő együtt: mérhetetlen zenei CD kollekció borítja be lakása falait, külön vitrinben sorakoznak a karórák és fényképezőgépek. "Bár sohasem fogalmaztam meg magamnak így, de tulajdonképpen a képzőművészetben is az kelti fel az érdeklődésemet, aminek köze van a zenéhez vagy annak technikai részéhez." És valóban, körbenézve a lakásban, szinte valamenynyi alkotás valamilyen módon kötődik vagy utal alapvető érdeklődésére.
Szombathelyi származása meghatározta képzőművészeti kötődéseit, kapcsolatait, hiszen két gyermekkori barátja, Baksa Nándor képzőművész és Pados Gábor gyűjtő-galériatulajdonos a mai napig meghatározóak számára. Annak ellenére, hogy régóta ismert több művészt is, vásárolni csak jóval később kezdett el. "Tényleg kell egy galéria, hogy az ember vásároljon." – állítja. A 2000- es évek elején, az acb galéria megalakulásával Balogh baráti kötődései révén állandó galérialátogatóvá, vásárlóvá vált. Az első három képet még barátjától, Baksa Nándortól vásárolta, de aztán fokozatosan Szarka Pétertől, Batykó Róberttől, Braun Andrástól, Ravasz Andrástól, Komoróczky Tamástól, Németh Hajnitól, Mátrai Eriktől kerültek birtokába munkák. A névsorból kiderül, hogy választásaiban – üdvözlendő módon – semmi nyoma az általános műfaji hierarchia fosszíliáinak, így számos print, video-print is megtalálható kollekciójában. Sőt, Ravasz András ostyából és csokoládéból készült Ehető pénz című munkája szintúgy a hétköznapi enteriőr része. Legutóbbi szerzeménye a Nemes Csaba Remake-jéből készített print, amelyet különösen nagyra értékel kordokumentum jellege miatt. "A társadalmi felelősségvállalást bár sokat hangoztatják, még igencsak gyerekcipőben jár. Üzleti körökben még mindig nagyon sok a fanyalgás. Ennek megváltoztatása valóban lassú folyamat." – emeli ki a magyar művészeti szcéna támogatottságát illetően. Bár kollekciója relatíve kisszámú, Balogh Péter műfaji választásaiban bátor és újító. "Nem vagyok gyűjtő, de remélem, az leszek. Egy gyűjtő tulajdonképpen a mecénás szerepét is el kell lássa amellett, hogy ügyesen gondol befektetési szándékaira, szereti, amit vesz, és támogatja azt, akitől veszi."