Festménygyűjtő

Amennyiben Fesménygyűjtőként szeretne szerepelni, ide kattintva jelentkezhet és feltöltöltjük életrajzat.

Barna Sándor

festménygyűjtő

Barna Sándor valójában két gyűjteménnyel rendelkezik. A kortárs anyagtól némileg külön kezeli a korábbi Braun-gyűjteményt, amelyben többek között Rudnay Gyula, Perlmutter Izsák, Bartha László és Scheiber Hugó képeit találjuk. A másik kollekciót azonban kortárs művészek munkái alkotják. Ez utóbbinak kialakulása nyolc-tíz évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor az akkor még leendő kortárs gyűjtő és családja új házba költözve új művekkel kívánta frissíteni a régi gyűjteményt. A legelső megvásárolt művek között találjuk Pauer Gyula és Haraszty István alkotásait. A gyűjtemény hamarosan Schéner Mihály, Matzon Ákos, Csáji Attila és Váli Dezső műveivel bővült. Barna a művek kiválasztásánál eleinte szakértőkhöz fordult segítségért, de a gyűjtés során rövid idő alatt nagyon jó barátságba került a számára fontos alkotókkal. A személyes kapcsolatok azóta is alapvetően határozzák meg gyűjtési szokásait, ezért elsősorban közvetlenül a művészektől, ritkábban aukción vásárol, a galériákban viszont hiányolja a művészekkel való kapcsolat vagy barátság megteremtésének lehetőségét.
A gyűjtésben nincsenek rögzített alapelvei, a sajátosat szereti, a megszokottól eltérőt. "Ahogy a vendéglátást, úgy a gyűjtést is "barnasanyisan" szeretem csinálni." Ez a felfogás a nemrégiben nyitott vendéglátó-komplexum, a Symbol Budapest kialakítását is meghatározta, itt ugyanis a gasztronómia, a kávékultúra, a zene és a képzőművészet, illetve a tradíció és a jelen szintézisének létrehozása volt a cél. A Symbolt magát is egyfajta műalkotásnak tekinti, amelynek kialakításában művészbarátai, elsősorban Haraszty István tanácsai vezették. Ezért a vendéglők és kávézók mellett megnyitott kiállítóteret is róla nevezte el, egy másik térben pedig állandó kiállításként helyezte el Haraszty mobilszobrait.
A gyűjtést nem befektetési céllal végzi. A körülbelül háromszáz darabos kollekciónak még egyetlen darabjától sem vált meg. "Nem is tehetném, hiszen mindegyik a barátaimtól származik, barátságunk emlékeként lóg a falamon." A legnagyobb részben festményeket és szobrokat, mellettük pedig grafikákat és koncept-műveket is tartalmazó gyűjtemény tulajdonosa a művészetpártolás más formája mellett is elkötelezte magát: a Töreki művésztelepet is Barna Sándor alapította.